2014. augusztus 20., szerda

Bolygók randevúja

Augusztus 18-án a korán kelők igen látványos együttállást figyelhettek meg. Nem is akármilyen együttállásról van szó: a hajnali égbolton a két legfényesebb bolygó szoros közelsége csalogatta ki a lelkes (és álmos) észlelőket. A Vénusz és a Jupiter alig 12'-re került egymáshoz, tőlük kb. 2 fokra pedig még az M44 nyílthalmaz is látható volt.





Idén nyáron az időjárás különös és szeszélyes volt, mindig bizonytalanul mentünk ki észlelni - ha egyáltalán tudtunk a felhőktől. A Perseidákat is kevésbé lehetett megfigyelni a sűrű felhőzettől. Még a maximum éjszakáján is éjféltől hajnali 2-ig mindössze négy hullócsillagot láttunk. Egy ilyen időszak után ez az augusztusi látnivaló igazán kiengesztelő volt.





A bolygók alkotta páros Deszken a hajnali égbolton úgy 5-7 fokos horizont feletti magasságban látszódott. 4:30-tól egészen napfelkeltéig gyönyörködtünk a ragyogó bolygópárban. Ezen a kora reggelen azonban nem csak égi látványossághoz volt szerencsénk. Amikor kibújtunk az okulárból, arra lettünk figyelmesek, hogy leszállt a köd, amely minden irányból körbe vett bennünket. A sűrű ködben a villanypóznák, a házak, a bokrok és a fák, a közelben lévő napraforgók, szinte minden "úszott", melyet a hajnal fényei páratlan hangulatú látvánnyá varázsoltak. 











Sokkal jobban szeretek hajnalban kinn lenni és észlelni, mint éjszaka. Ilyenkor a természetet és az égboltot is tisztábbnak, szebbnek látom és érzem. 


Imádom a hajnali fényeket! Imádom a hajnali eget...





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.